1.rész

 - Nem, nem ez lehetetlen!- suttogta Astrid egy bokorban. Kikerekedett szemekkel bámulva Hablatyot aki épp egy Éjfúriát simogatott. Astridnak már hetek óta feltűnt, hogy nem stimmel valami a fiúval. Ma vette rá magát arra, hogy kövesse az erdőbe. Most itt nézi a bokor mögött ahogy egy ÉJFÚRIÁT simogat aki pedig nem is bántja.

         Astrid épp előrébb lépet volna, de ekkor megtörtént a baj ugyanis rálépett egy nyomorult gallyra ami recsegve tört ketté. Az Éjfúria felkapta a fejét és hátra lapított fülekkel figyelt a bokor felé. Ez persze Hablatynak  is  fel tűnt.
- Bárki  vagy is gyere elő- monda egyenesen a bokornak ahol épp Astrid tartózkodott.

         - Hát ez remek, lebuktam- morgott. Észébe jutott az a gondoltat, hogy elfut de ezt el is vetette hisz a sárkány biztos elkapná amit Astrid végképp nem akart.  

         Astrid egy nagy sóhaj kíséretében elő lépett. Hablaty lefagyott a sárkány meg morogni kezdett. 

        - Hogy mi? Á szia Astrid! Ömm szia! Te..te mit csinálsz itt?- kérdezte olyan  lefehéredett arccal, mint akit épp kivégeznének.

         - Én is kérdezhetném ugyanezt – vágta rá.

         - Hát izé …ez…ez nem az aminek látszik- próbálta menteni magát

         - Szerintem meg ez az aminek látszik – mondta felvont szemöldökkel.

         - Jó az lehet, de…de meg tudom magyarázni – ennyhített Hablaty a tényeken.

         - Hát arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt – mutatott a sárkányra – miképp magyarázod meg - fonta össze maga előtt a karját.

          - Erre én kíváncsi vagyok – dörmögte magának. Aztán eszébe jutott valami. Mi  lenne ha….ha repülni vinne hisz Ő maga is nagyon imádta.

         - Na? Csak nem eszedbe jutott valami? – vette oda a fiúnak.
- Pontosan. Egy nagyon jó ötlet!

            - Akkor ki vele mi lenne az?

         - Gyere! – a kézénél fogva húzni kezdte a sárkányhoz.

         - Mi? Te meg mit csinálsz? Thor szerelmére meg akarsz ölni? – kérdezte amikor észre vette, hogy a sárkányhoz húzza.

         - Dehogyis. Gyere már! – mondta Astridnak aki eléggé szabadulni akart.
- Minek? Meg fog enni! – mire a sárkány értetlenül nézett rá?

         - Nem fogja! Nos. Astrid, Fogatlan – mutatott mint kiderült Fogatlanra. Majd a sárkányhoz fordult – Fogatlan, Astrid. Rendben meg történt a bemutatkozás, - ült Fogatlanra – most ülj fel! – mutatott maga mögé.
- Meg vesztél? Ez egy sárkány! – nézett Hablatyra teljesen abban a hitben, hogy neki van igaza.
- Igen Astrid ez egy sárkány – mondta viccelődve mire egy mérges pillantást kapott – de ne félj nem bánt! Csak ülj fel mögém!
- Rendben. – sóhajtott egy nagyot. Mi után fel ült Fogatlan kitárta a szárnyait és könnyedén fel szállt.
- Ááá az istenekre Hablaty ááá erről nem volt szó! – mondta miközben minden erejével azon volt, hogy le ne essen. Így hát kézzel lábbal a fiúba kapaszkodott. Astrid tovább üvöltözött. Pedig nem repültek gyorsan. Aztán egy nagy lendülettel a felhők fölé kerültek. Ott még Astridnak is elakadta a szava mert, hogy a nap épp lemenőben volt. Fogatlan pár szárny csapassál a felhőkhöz közel került oly annyira, hogy azt meg lehetett fogni. Vagyis annyira amennyire egy felhőt lehet. Astris leengedte a lábát Hablaty derekáról  ahol eddig kapaszkodott majd a válláról is és két kézzel a felhőért nyúlt. Mi után kiértek a felhők közül meg látták Hibbantot ami a sötétbe burkolózva néhol tűzzel megvilágítva még ez előzőeknél is csodálatosabb volt. Astrid átölelte Hablatyot és egyre jobban elkezdett abban hinni a sárkányok talán mégis másabbak, mint aminek hitte
és erre az Éjfúria tökéletes példa volt. Pár perc vagy óra múlva leszálltak oda ahonnan indultak. Majd Astrid szólalt meg először.
- Jó lehet, hogy neked volt igazad. – vallotta be.
- Én megmondtam! – mondta – de Astrid nagyon szépen kérlek senkinek se mond el ezt. Ezt az egészet.
- Nem fogom – mosolygott a fiúra. Aztán hirtelen a vállába ütött.
- Mi? Most mért? – nézett Fogatlanra aki csak  elfordítva a fejét tovább ivott ezzel jelezve, hogy Ő sem érti.